Koccinthatnak-e sörrel a magyarok?
2016. március 12. írta: fosterur

Koccinthatnak-e sörrel a magyarok?

Londonból Magyarországra érkezésemkor rengeteg újdonsággal szembesültem és számos olyan szokással találkoztam, amit egyáltalán nem ismertem és furcsának tűnt. Az egyik ilyen a sörözéshez kapcsolódik, és a március tizenötödike előtti napokban mindig eszembe jut.

Belém égett a jelenet, amikor először fogtam söröskorsót a kezemben egy budapesti kocsma asztalánál, és koccintani próbáltam a mellettem ülővel. Az egész társaság talpra ugrott egy pillanat alatt, és felháborodottan közölték velem, hogy ilyet magyar ember soha nem tesz, ez egyszerűen inzultus a részemről. Azt hittem, emiatt párbajra kerül majd sor, és szinte láttam magam a porban, holtan feküdni.

22216.jpg

Munkácsy Mihály: Pillanatnyi felhevülés

parbaj.jpg

 

Barátaim hosszas magyarázatba kezdtek a magyar történelemről, a szabadságharcról, az 1849-es eseményekről, az aradi vértanúkról, és Haynau rémuralmáról. Leforrázva éreztem magam, és átkoztam magam a tudatlanságomért. Egy ideig rá sem bírtam nézni a sörre, olyan elevenen élt ennek a blamázsnak az emléke.

Azóta persze tudom, hogy a sörrel való koccintás megtiltása legenda. Sőt, fényképes bizonyítékokat is találtam arra, hogy magyarok vidáman koccintanak sörrel. Figyeljék csak meg az alábbi, Fortepanon megjelent képeken a koccintási szándékot, illetve a negyedik fotón a megvalósult "gaztettet":

1900_sor.jpg

1905_sorok.jpg

 

1923_sor.jpg

1920_sor.jpg

 

 

A történetnek több változata is létezik

1849-ben, a szabadságharc leverésekor a magyarok megfogadták, hogy 150 évig nem koccintanak sörrel, és ez a fogadalom 1999. október 6-án lejárt.

1849. október 6-án, az aradi vértanúk kivégzését elrendelő Haynau császári fővezér sörrel koccintott a vérengzés örömére - ezért a magyarok soha nem koccintanak sörrel.

Mivel a magyarok elveszették a szabadságharcot, megfogadták, hogy soha többé nem koccintanak sörrel.

 haynau.jpg

 A férfi, akitől a magyarok még ma is viszolyognak

 

"A kor ismerői szerint a legendára nincs írásos bizonyíték, az semmilyen történeti forrásban nem jelenik meg. Hermann Róbert történész szerint a szóbeszéd abból az időszakból származhat, amikor Magyarországon megjelent a tömeges sörfogyasztás. Elképzelhető, hogy a borkereskedők találták ki, hogy hazafias színben tüntessék fel a bor fogyasztását szemben a sör fogyasztásával” – nyilatkozta a történész egy 1999-es, TV2-nek adott interjújában" írja az Urbanlegends. Ráadásul abban az időben nem volt jellemző az osztrákokra, hogy koccintottak volna sörrel.

Egy másik kutató is megerősíti, hogy ez csupán a veszteségre, a bukott szabadságharcra való emlékezés. Gazda István kutató ugyanis azt mondta, hogy októberben már nem volt Magyarországon sok osztrák. Haynau pedig merev katona volt, kizárt dolog, hogy kivégzésen ivott volna. És lássuk be, a magyarok sem mindig következetesek abban, hogy a sörrel nem koccintunk. Az alábbi 1937-es és 1955-ös fotók is ezt bizonyítják.

kocccint1.jpg

koccint2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr68458502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rónarider 2016.03.13. 06:17:48

Nem koccintok sörrel, mert tetszik a hagyomány, akkor is ha egy legenda.
Mondjuk nem nagyon iszom sört. Egy évben talán ha kettőt.
Fröccsös vagyok, ez van.

2016.03.13. 06:45:26

en sem koccintok sorrel, egyszeruen nekem nem all ra a kezem, igy szoktam meg, es kulfoldon ha elmondtam a hagymany okat, mindig megertoen bologattak, kelet-europai nepek meg egyenesen jo otletnek tartottak, mert ok tudtak, milyen az a passziv ellenallas, pl a finnek, baltiak is tudatosan kerulnek sok olyan szokast, ami az oroszokra jellemzo, nem akartak hasonlitani a megszalloikra, elnyomoikra

lengyeleknel is vannak direkt a hoditok elleni dacbol felvett nemzeti szokasok

szlovakok meg a morvak is nagyon tudatosan hangsulyozzak, hogy ok nem csehek

az ukranok meg az orosz dolgoktol irtoznak, ukran-orosz gasztronomiai specialitasoknal direkt kihangsulyozzak, hogy ezt vagy azt direkt nem orosz modra csinaljak vagy hogy valami mitol lesz ukran es azt senki ne mondja orosz etelnek...

a Balkanon meg minden nepnek vannak ilyen kis nuansznyi tradicioi, amivel a szomszedaiktol vagy az egykori torok mohamedan megszalloktol kulonboztettek meg magukat

ezek artalmatlan tradiciok

Haloperidol 2016.03.13. 06:46:30

Hát igazából én is a hagyomány miatt nem koccintok sörrel, általában megemelem a poharamat a másik felé és egészségére kívánom.
Nekem is tetszik ez a hagyomány. BTW, mi az, hogy pont 150 év? Miért pont 150? Miért nem száz?

Conchobar 2016.03.13. 07:04:30

"Sőt, fényképes bizonyítékokat is találtam arra, hogy magyarok vidáman koccintanak sörrel. Figyeljék csak meg az alábbi, Fortepanon megjelent képeken a koccintási szándékot, illetve a negyedik fotón a megvalósult 'gaztettet'" - Csakhogy nincs rajta a képen az illető pártállása, merthogy Magyarország nem 100%-ig volt Habsburg-ellenes, 48-as függetlenségpárti. Az aulikus érzelmű urakat nyilván nem foglalkoztatta a sörrel nem-koccintás szokása

Conchobar 2016.03.13. 07:09:52

"Haynau pedig merev katona volt, kizárt dolog, hogy kivégzésen ivott volna." - Nyilvánvaló, hiszen a kivégzés nem az a rendezvény, ahol ételt-italt szolgálnak föl (a hagyomány szerint Haynau a kivégzésen nem is volt jelen, a koccintás a kivégzés hírére történt)

Bafana 2016.03.13. 07:44:24

SOHA nem fog lejárni a sörrel koccintás tilalma! Az elöttem szólókhoz csak csatlakozni tudok. Vannak dolgok, hagyományok ami miatt büszke vagyok magyarságomra és megkülönböztetem magam a többi nációtól. Hogy a vezetéknevem után írom a keresztnevem, hogy a dátumot magyarul írom stb. ide tartozik, hogy sörrel nem koccintok. Nálam nincs Valentin nap és én Halottak napját tartok csendesen, szomorúan emlékezve a szeretteimre a Haloween helyett.

Kelly és a szexi dög 2016.03.13. 08:12:22

Aki osztrák sört iszik, az rongyember!

akist 2016.03.13. 08:53:54

A képek jó részén csak megemelik a korsót és nem koccintanak....

Törpe minoritás 2016.03.13. 09:21:04

@Kelly és a szexi dög: Szerintem meg rongyemberezni ősi román szokás. :)

2016.03.13. 09:25:10

@Kelly és a szexi dög: Ilyen alapon azok is rongy emberek voltak, akik 65 évvel a szabadságharc után a "Ferenc József katonája vagyok" éneket dalolva masíroztak el az I. Világháborúba. Közben a nagy, vagy dédpapa pedig forgott a sírjában. Ne ítélkezzünk.

Thomas Dantes 2016.03.13. 09:57:46

Érdekes, ugyanis ez a szokás nem mindenhol volt az országban. Ahol én élek( Észak Magyarországi kisváros) sosem volt ilyen szokás, és nem azért mert erre németbarát emberek, vagy németek éltek. Itt nem volt szokás. A régi öregek se ismertek ilyen szokást. Igaz, túl sok sört se ittak errefelé, ez bor vidék, inkább ez lehet a magyarázat, hogy mivel alig ittak erre felé sört, ez a tiltó legenda se terjedt el. Kinek mondták volna, hogy ne koccints sörrel, ha nem nagyon issza senki?
Én viszont sörös vagyok, és hát itallal illik koccintani, na épp így meglepődtem, amikor az ország más tájairól származó emberek kioktattak, ez nem szokás. Hát náluk nem, persze ezt tiszteletben tartom

wolves84lb 2016.03.13. 11:17:21

Érdekes poszt - lett volna, ha a képek tényleg bizonyítottak volna bármit is. Ahogy már más is megjegyezte, a képeken 99%-ban nem érnek össze a poharak-korsók...nem véletlenül. Ha szokás lett volna/lenne sörrel koccintani, akkor a képeken is koccantak volna.

Én így nőttem fel, mármint hogy "magyar ember sörrel nem koccint". És így szoktam meg...és tetszik is ez a hagyomány.

2016.03.13. 11:35:57

@Thomas Dantes: nem csak egyes magyar videkeken nem koccintanak sorrel, de peldaul a kinaiak sem
viszont ok semmivel se koccintanak
es ha valaki inni akar, akkor felemeli a poharat ket kezzel, korben mindenkinek a szemebe nez es akkor ok is emelik a poharaikat es igy mindenki egyszerre iszik

egyedul inni, ha masok is vannak az asztalnal nagy parasztsag Kinaban

tehat nem csak a magyaroknal vannak ilyen furcsa szokasok, mas nepeknel is kialakult, de annyi az elteres, hogy ok mar arra se emlekeznek, hogy miert csinaljak

eddig minden nemzet fiai megertettek, akiknek sorozes kozben elovezettem a sztorit, kelet-europaiak meg kifejezetten fasza ellenallo virtust lattak benne

nem kell ezt szegyellni, magyar ember sorrel nem koccint
meg ugye ivaskor egymas szemebe nezunk, ez mas nepeknel is nagyon elvart gesztus

staropramen 2016.03.13. 12:40:13

Sörrel pedig nem koccintunk!

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2016.03.13. 15:35:35

Egyes ismerőseim koccintanak, majd rögtön utána hozzáteszik hogy "Bassza meg Haynau!".

Josephus12 2016.03.13. 19:39:22

Én az Alföldön élek, itt is mindenki ismeri és tudja, hogy sörrel nem koccintunk. Az írás alapos, de nem meggyőző.....

2016.03.14. 17:25:27

Azt üzenem a depressziós, élhetetlen magyaroknak, hogy még csak ne is igyanak sört, hanem csak vizet...

gyedmaróz 2016.03.15. 11:24:03

Nekem se áll rá a kezem, bár én azt a verziót tudom, hogy 150 évig tartott a tilalom. Mostanában erre hivatkozva egyesek koccintgatni próbálnak, de az évtizedes beidegződés nagy úr. Szerintem maradjunk meg a nem koccintásnál, mert ez így egy hungarikum. (Amit nem papíron fektettek le, hanem magától kialakult.) Egészségetekre!

Attila Siroki 2019.05.02. 13:00:47

@Haloperidol: Mert addig tartott a török megszállás
süti beállítások módosítása