A Duna partján állva mindig ámulattal nézem a főváros hídjait, amelyek egyenként is egy-egy építészeti csoda, és amelyek élő köldökzsinórként kötik össze ennek a gyönyörű városnak a két oldalát.
Amikor 1913-ban Magyarországra költöztem, az akkor már egyesült Budapestre, már négy híd is állt, amelyen átkelhettem: a Lánchíd (ma Széchenyi lánchíd), a Margit híd, a Ferenc József híd (ma Szabadság híd) és az Erzsébet híd. Az első három az 1800-as évek második felében épült, nem véletlenül ilyen gyorsasággal, hiszen a 19. század olyan gyors fejlődést hozott a város életében, amelyre az előző évszázadokban nem volt példa.
Hogy melyik volt előbb? A fejlődés hozta magával az igényt a hidak építésére? Vagy a hidak segítségével tudott haladni, előrébb jutni a város? Szinte mindegy. Az itt élők élete egy csapásra megváltozott, mert legyőzték a hömpölygő Dunát, amely eddig akadályként állt előttük.
Elgondolkodtam azon, milyen lenne az élet ilyen hidak nélkül, milyen lehetett a régi korok emberének, milyen nehézségekbe ütközött a közeli túlpart elérése.
Budapest és a Duna története elválaszthatatlan egymástól. Hiszen a történelem messzeségébe kell visszamennünk, hogy értsük, miért itt alakult ki a mai nagyváros. Budapest történetének egyik érdekessége, hogy nem egyetlen város terjeszkedett és növekedett annyira, hogy végül átérjen a túlpartra is, hanem több település nőtt össze, majd egyesült.
A kereskedők a legrégebbi idők óta a mai Budapest területén keltek át a folyón, hogy áruikat az Alföldre vigyék. Régi korok vízi járműiről nem maradtak fenn emlékek, de tudott volt, hogy itt révátkelőhely volt
Az első írásos emlék a római korból maradt fenn erről a vidékről. Ezekből a feljegyzésekből tudjuk meg, hogy a két partot a rómaiak fahíddal kötötték össze.
Contra Aquincum; Forrás: mek.oszk.hu
Itt a következő évszázadokban is közlekedtek: csónakkal, ladikkal, és télen a befagyott Duna jegén. Azt mondják, olyan kemény telek voltak több száz évvel ezelőtt, hogy akár egy szekérrel is át lehetett hajtani a túlpartra, mert a vastag jég elbírta.
A legenda szerint 1458-ban a Duna jegén választották Mátyást királlyá. A történelmi hűség kedvéért azért meg kell jegyeznem, hogy a pesti és budai polgárok valóban a folyó jegén gyülekeztek, ünnepelték Mátyást, aki ekkor még Prága várában raboskodott. Itt várták, hogy Mátyást megválasszák a főúri ligák királynak.
Pest a középkorban
A következő említés a török időkre nyúlik vissza. Sokat köszönhetünk Evlija Cselebi török utazónak, aki majdnem száz évvel később pontos leírást adott a törökök által 1571-ben épített hajóhídról.
Hetven darab tömlőhajót kötöttek össze láncokkal, melyekre hosszú gerendákat tettek híd gyanánt. Középen hagytak négy olyan hajót, amelyet el lehetett mozdítani, így mintegy kaput használták az átmenő hajóknak. A törökök hídja 1686-ban Buda visszafoglalásakor megsemmisült.
Pest 1616-ban
Tudják, hogy milyen az a repülőhíd, vagy lengőhíd? Bevallom én nem tudtam. Pedig a török hódoltság utáni időkben az 1676-tól működő lengőhíd kötötte össze Pestet és Budát. Moller Vilmos bécsi ácsmester találmánya volt ez a szerkezet. A Duna medrének közepén rögzítettek néhány kisebb ladikot, innen indult egy hosszú kötél a kompig. A kompot a fedélzetén levő kötelekkel a folyásirányhoz viszonyítva ferdére állították, így azt a folyó áramlása hajtotta át egyik partról a másikra.
Így nézett ki a repülőhíd
Ha 1766-ban Albert Kázmér szász–tescheni herceg, Magyarország helytartója nem látogat Budára, talán meg sem épül az az alkalminak készült, de állandóvá vált hajóhíd, ami aztán a két parton lévő várost a későbbi években összekötötte. Sajnos ezt a hidat a téli hónapokban szét kellett szedni. Ilyenkor előfordult, hogy a jégzajlás miatt elérhetetlenné vált mindkét város lakóinak a túlpart.
1790-ben a Budára összehívott országgyűlésnek volt köszönhető, hogy egy új hajóhidat állítottak fel, amely egészen 1849-ig állt. Kezdetben 42 ponton hajóra, majd 43 dereglyére volt erősítve a híd. Elég széles volt, két szekér is el tudott egymás mellett menni rajta, esténként pedig lámpákkal világították ki. Ezen a hídon 1848. március 15-én húszezer ember vitte a kiszabadított Táncsics Mihály kocsiját Pestre.
A hajóhíd pesti hídfője 1837-ben; Forrás: Wikimédia
Ekkor már épült az a kőpilléreken álló, 380 méter hosszú híd, amelyet Széchenyi István megálmodott, és amit 1849. november 20-án avattak fel.
A Lánchíd számomra a világ egyik legszebb hídja, ma is áll, és mai épp olyan fontos kapocs Buda és Pest között, mit egykor.
(Az archív fotók (Lánchíd, légifotó, Ferenc József híd) forrása a Fortepan.hu.)
