Mit tegyünk és mit ne tegyünk újév napján?
2015. január 01. írta: Mr. Foster

Mit tegyünk és mit ne tegyünk újév napján?

Mielőtt elhessegetnénk a babonákat, érdemes egy kicsit átgondolunk őket, főként azokat, amelyek egy-egy jelentős ünnephez kapcsolódnak. Az újévi szokásoknál a legfontosabb, hogy kezdő periódusról van szó, és ezekre az időszakokra általában jellemző, hogy az első napokon végzett cselekmények a hasonlóság elve alapján maguk után vonják későbbi ismétlődésüket. 

Kialakulásuk ugyanis a legtöbb esetben valódi megfigyeléseken alapul, és csak az emberi természet az, amely mesés narratívába bújtatja őket. Így nézve különösen fontossá válik, hogy az új év első napján figyelembe vegyük a népi javallatokat - vagy legalábbis, ha már betartani nem tudjuk, elgondolkodjunk azon, hogy a régiek miért tartották fontosnak például kifőzni január elsején a férj nevét rejtő gombócot, megenni egy tál lencsét, vagy éppen megtiltani az asszonyoknak, hogy mossanak, varrjanak, vagy éppen takarítsanak. 

edouard-vuillard-xx-friends-around-the-table-xx-musee-d_art-moderne-strasbourg.jpg

 

1. Igyekezzünk jó hangulatban és jó társaságban tölteni a napot, és ha tudunk énekeljünk.

Az újév első időszakában kapott és adott jókívánságoknak egyaránt mágikus erőt tulajdonítanak. Ne fukarkodjunk hát a kívánságokkal, mondjuk ki a másiknak, mi minden jót kívánunk neki, így biztosítva azt, hogy mi is visszakapunk a sok jóból. Akivel csak találkozunk, fogalmazzunk meg neki egy testhezálló jókívánságot. Újévre vonatkozó biztatásokat egyébként egészen január 6-ig, azaz vízkereszt napjáig mondhatunk.

Bár már a jókívánságok is megalapozzák a jó hangulatot, ha tehetjük, töltsük a mai napot a nekünk kedvesek társaságában. Minden körülmények között tartózkodni a veszekedéstől és a piszkálódástól! Vidáman, rakott asztal mellett élvezzük egymás társaságát: játsszunk társasjátékot, kártyázzunk, énekeljünk, vagy olvassunk fel egy izgalmas novellát. És - bár ez csak saját évtizedes tapasztalatom - ha lehet, már csak kímélő teát, sok vizet és gyümölcslevet fogyasszunk. 

ujevi_koszonto.png


2. Eszünkbe ne jusson bármit kivinni a lakásból és neki esni az újévi nagytakarításnak! 

Szinte mindenhol ismert szokás, miszerint újév napján tilos a szemetet kivinni a házból, mert kidobjuk vele együtt az új évi szerencsénket is. Ugyanennyire fontos, hogy semmi más dolgot ne vigyünk ki a lakásból, mert azzal együtt elszáll az évre szóló lehetséges hasznunk is. Gondoljunk arra, hogy minden mennyiségben bőséget és jót szeretnénk magunknak, ezért január elsején ne dobjunk ki semmit, tartsuk magunknál a dolgainkat.

Tilos továbbá komolyabb házimunkákat végezni: mosni, de főleg teregetni - mert a kiterítésre, azaz elhalálozásra utal -, és mellőzzük ma a varrást is. Inkább süssünk, ha már nagyon munkálkodni szeretnénk valamit, például pogácsát, vagy férj-jósoló gombócokat.

by_walter_firle_1859_1929_the_fairytale_three_reading_girls-999833.jpg


3. Együnk mértéktartóan, ha nem akarunk idén semmiben hiányt szenvedni.


Az újévkor hagyományos ételeket tartja leginkább a modern népszokás, így a legtöbb családnál a mai napig jellemzően lencsét, vagy más szemes terményt esznek (kölest, rizst), hogy mindig tele legyen a pénztárcájuk. Gyakran kerül az asztalra az újévi malac is, aki arról híres, hogy kitúrja a ház lakóinak szerencséjét, ellentétben a tyúkkal, aki viszont elkaparja azt a hátrafelé kapirgálással.

Kevesen tudják, pedig ugyanilyen hatékony, ha rétest nyújtunk és eszünk ma, mert ezzel is megnyújtjuk a gazdagságot. De, ami a legfontosabb, hogy tartsunk mértéket, és bármennyi étel is van az asztalon, ne együk meg az összeset. Mindezzel az egyensúly elvét gyakoroljuk, és gondoskodunk arról, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt az elkezdődő esztendőben. 

Az újévi évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, és a Római Birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdés viszont nem olyan régi keletű hagyomány, Magyarországon is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év. A honfoglaló magyaroknál valószínűbb, hogy az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett, összhangban azzal, hogy a tavaszi-őszi évfordulót mindig megünnepelték. A nomád népeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. 

elyas-1629-celebrating-company2.jpg


4. Ne adjunk kölcsön ma semmit, és adjuk vissza, ha valamit kölcsönkértünk.

A kidobás tilalmához hasonlóan törekedjünk rá, hogy ma semmit ne adjunk kölcsön senkinek, legyen az akár pénz, akár használati tárgy. Megvan a veszélye ugyanis, hogy egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen jön vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd az otthonunkból.

Jó alkalom viszont az újév első hete arra, hogy ennek apropóján visszakérjük másoknak kölcsönadott dolgainkat, illetve, hogy mi magunk visszaadjuk azokat. Sokan érzik úgy, hogy nem szeretnének adósságot átvinni az új évbe, ezért senkit sem fogunk meglepni a kérésünkkel, nekünk pedig könnyebb lesz a szívünk, ha visszaadjuk a rég elfeledett tárgyakat. 

winslow_homer_-_the_four_leaf_clover.jpg 
5. Szerezzük meg a szerencsénket!

Ha netán még nem találkoztunk idén kéményseprővel és nem fogtuk meg a kabátgombjukat, továbbá egy malacka farkát sem sikerült meghúznunk, ne keseredjünk el. Némi kreativitással megalapozhatjuk a szerencsénket.

Rajzoljuk, fessük vagy vágjuk ki a szerencsehozó tárgyakat (ha van otthon nyomtatónk még könnyebb dolgunk lesz, csak nyomtassunk ki egy kifesthető sablont), így a kultikus patkót vagy a négylevelű lóherét, és tegyük a lakás meghatározó helyére, vagy a bejárati ajtóra - bizonyos, hogy ezáltal többet fogunk gondolni a szerencsénkre, és ha lehet hinni a gondolat erejében, eredménnyel.

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr487026657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása