120 éve, 1897. szeptember 19-én született Tamási Áron, erdélyi születésű író. Legismertebb regénye, az Ábel a rengetegben hozta meg számára a határokon is átívelő írói elismerést. Számos novellája, regénye és drámajátéka az erdélyi tájakat, az ottani emberek életét, szavajárását idézik, s mindezt gyönyörű, olvasmányos irodalmisággal tárja elénk. Írásai nyomán megjelennek előttünk a táj szépségei, hangulatai, a székelyek világa és nem utolsósorban a tolakodástól mentes írói tanítói szándék, ami az élethez ad hasznos útravalókat. Barangoljanak velem az ő emlékére a csodás erdélyi tájakon akkor és most!
Tamási Áron sírja Farkaslakán a templomkertben található, síremlékét Szervátiusz Jenő és fia, Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. "Törzsében székely volt, fia Hunniának. Hűséges szolgája bomlott századának." - olvashatjuk a kövön. 1966-ban hunyt el Budapesten, kérésére szülőfalujában helyezték örök nyugalomra. / Kép forrása: wikimedia
„Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem” - írja egy vallomásában Tamási Áron.
A szülőföld emléke egy életen át elkísér - Farkaslaka
Hargita megyében, a Nyikó-patak partján fekszik Tamási Áron szülőföldje. Gyermekkoráról és a Farkaslakán töltött fiatalkori éveiről a Bölcső és Bagoly című művében ír, melyet 1949-ben vetett papírra. "Emberi utam kezdetét beszélem el benne. Amint olvasni lehet, ez az út egy falusi székely házból indult el; s majd későbben a magyar és a tágabb emberi világba vezet. Ezen a hosszú úton az én életem is, mint minden más jó szándékú ember élete, tele volt küzdelemmel, javító gonddal és tápláló reménnyel." írja a könyv ajánlásában.
Írói munkásságára különösen meghatározóan hatottak a gyermekkori évek és a falusi székely élet mindennapi elemei, hangulatai. Kisbirtokos paraszti családban nevelkedett, ahol hamar megtanulta a kétkezi munkát, ugyanakkor úgy emlékezik vissza minderre, mint valami kalandos, mindig valami új izgalmat rejtő időszakra.
Tamási Áron szülőháza Farkaslakán jelenleg látogatható emlékház, amelyet 1972-ben avattak fel. A kiállításon megtekinthetjük a Tamási-család egykori szobabelsejének berendezési tárgyait, az író alkotásaiból, leveleiből, és fényképeiből válogatott gyűjteményeket. / Kép forrása: mapio.net
"Volt egy körtefánk, amelyen volt még maradék nyári körte, amit "sárga körtövének" neveztünk. A ház bütüs homloka alatt egy olyan almafánk is volt, amelyen "tányéralma" termett, mely immár jó kezdett lenni, s főleg olyan illata volt, mint valami kellemes virágnak. Azokból szedtem a tarisnyába, amit a nyakamba is akasztottam mindjárt, hadd lássák, hogy vinni is szándékozom, mert én hasznos személy vagyok. (...) S elindultunk ketten Mordiczába sarjút kaszálni. Én még előre is iramodtam, a kicsi kaput kinyitottam, s tartottam is, hadd tudjon atyám simán kivonulni a szerszámokkal. Tetszett neki a dolog, mert ahogy mellettem kivonult a kapun, barátságos és derűs volt az arca, ami pedig csak akkor esett meg, ha magában belül valamivel nagyon meg volt elégedve." (részlet a Bölcső és Bagoly c. műből)
A képen Tamási Áron és unokaöccse Sipos Mátyás a farkaslaki szülőháznál. / Kép forrása: Olvasás Portál
"...tetszett is nekem ez a cséplés, mert tiszta munka volt, és játékosságot is sokat láttam benne. Azonkívül tanultam is valamit, amit nemcsak jó volt minél hamarább tudni, hanem aminek hasznát is vettem, mert alig múlott el néhány esztendő, már magamnak is csinálnom kellett. Akkor azonban, amikor már nemcsak a söprű, hanem a csép és a szórólapát is a kezembe került, a játékosság egyre messzebbre illant a cséplésből. Inkább komoly, sőt szigorú munka lett belőle, amit fáradtsággal és verejtékkel kellett elvégezni." (Bölcső és Bagoly, részlet)
Földművesség helyett iskolapad - Székelyudvarhely
Tamási Áron egy szerencsétlen baleset következtében került az iskolapadba a földek és a paraszti élet helyett. 1907-ben, 10 éves korában egy katonaviselt rokonuknál egy pisztoly került a kezébe, melynek véletlenül meghúzta a ravaszát, és összeroncsolta bal kezét. A tíz hetes kórházi tartózkodás után bal hüvelykujját nem sikerült megmenteni, így a család úgy határozott, hogy mivel a kétkezi munkára már nem alkalmas, taníttatni fogja a jó eszű gyereket a székelyudvarhelyi katolikus főgimnáziumban.
"Az osztálytársainál két évvel idősebb Tamási Áron váltakozó eredménnyel tanult. A 3. félévben megbukott mennyiségtanból, bánatában haza is szökött, a negyedikben színjeles volt." írja Sipos Lajos Tamási Áronról szóló könyvében
/ Kép forrása: Olvasás Portál, Petőfi Irodalmi Múzeum
Így festett Székelyudvarhely egyik utcája azokban az időkben, amikor Tamási Áron a gimnáziumi iskolapadot koptatta. Utcarészlet 1908-ból. / Kép forrása: fortepan Magyar Földrajzi Múzeum, Erdélyi Mór cége
"Így aztán, remélem, bennem olyan írót fog megismerni, vagy még jobban megismerni, aki mindenen okulva tanít és az élethez holtig gyűjti a kedvet." Részlet a Bölcső és Bagoly c. életrajzi mű ajánlásából.
Erdély vonzásában, hegyek, völgyek, folyók között - Hargita
Tamási írói kibontakozása és egyedi hangjának, sajátos stílusának megtalálása amerikai útjával esik egybe, ahol 1923-25 között tartózkodott. Féja Géza, az első monográfia írója így ír erről az időszakról: „Megmozdult benne a székely lélek egész folklorisztikus mélysége, a magával hozott és gyermekkorában befogadott hagyomány, a székely humor, kedély, észjárás, a szavak fűzésének s a mondatok építésének esztétikai kedve, legfőképpen pedig népének emberi tartása.”
Székelykapu galambdúccal, 1905 / Kép forrása: fortepan
Csobotfalva (Csíkszereda) 1941-ben / Kép forrása: fortepan
Csíksomlyó Csíkszereda / Kép forrása: fortepan
Csíksomlyó Csíkszereda / Kép forrása: fortepan
Erdélyi juhnyáj 1907-ben / Kép forrása: fortepan Magyar Földrajzi Múzeum, Erdélyi Mór cége
Legismertebb műve, az Ábel a rengetegben először 1932-ben jelent meg folytatásos regényként a Brassói lapokban. A mű értékét lassan ismerték fel a kiadók, első próbálkozásra a budapesti Athenaeum kiadó elutasította, végül az Erdélyi Szépmíves Céh 1000 példányt nyomtatott belőle. Ezek után megérkezett a várt siker, és nemsokára már a Révai Kiadó 3000 példányban jelentette meg a művet.
A Bölcső és Bagolyban így emlékszik vissza:
„Nem úgy emlékszem, mintha valami művet akartam volna írni. Bizonyára ezt az érzést az irodalmi becsvágy hiánya is okozta, s azonkívül persze a kedvtelés, mely a regény írása közben egyre kövérebb lett bennem. Szokásom szerint délelőttönként sétákat tettem a városban s a regény következő részeit a séták alatt gondoltam ki. Néha nagyokat nevettem azon, amit magam frissen találtam ki. (...) Ha jól jut eszembe, három hónap alatt írtam meg az Ábel a rengetegben című könyvet, melynek sorsáról álmomban sem gondoltam, hogy születésétől mostanáig kétszáztizennégyezer példányban fog megjelenni. Nagy merészséggel csak arról ábrándoztam, hogy két-vagy háromezer példányban valahol és valahogyan meg tudjon jelenni."
Havasi juhászok 1906-ban / Kép forrása: fortepan Magyar Földrajzi Múzeum, Erdélyi Mór cége
I. világháborús katona Csíkszentmárton közelében a Magyarós tetőn 1917-ben / Kép forrása: fortepan
Az Ábel a rengetegben "modellje" és ihletője egy valóságos személy, egy szegény erdőőr, Lada Lajos volt. Tamási Áron így ír erről az Erdélyi Helikonban: "Baráti alapra álltunk, és gondoltam, hogy írásra bíztatom őt. S szóltam neki, hogy jegyezze föl élete történetét. Mosolygott rajta és elment katonának. Aztán visszajött és egy füzetet adott át nekem titkon. Ebből valók az alábbi kalandos történetek. A helyesírási hibákat nem vettem át, egy-két szót a könnyebb érthetőség kedvéért más helyre tettem vagy töröltem. Egyébként minden úgy van, ahogy született: töredékesen, humorban és könnyben, mint maga a nép, amelyről ő maga is azt mondja, hogy: Székely.” 
Sepsibükszád, az észak háromszéki medence, a Csomád hegység felől a Baróti hegység felé nézve, 1940-ben / Kép forrása: fortepan
A Szent Anna-tó (Gyilkos-tó) és a Hagymás-hegység látképe egy 1941-es fényképen / Kép forrása: fortepan
Napjainkban is csodaszép
Véleményem szerint Erdély ma is a világ legszebb tájai közé sorolható, annyira magával ragadó, vadregényes vonulatokat rejt; aprócska, autentikus falvakat, számos túralehetőséget, különleges hágókat és szorosokat, tiszta vizű hegyi patakokat, történelmi helyeket, legendákat. Nem véletlen az sem, hogy Erdély számos pontja a világörökség része. Ha tehetik, mindenképpen látogassanak el erre a varázslatos vidékre!
Az alábbi képek forrása: visitinharghita.ro
