Milyenek voltak a 60-as és 70-es évek szállodai szobái?
2017. október 27. írta: mrfoster

Milyenek voltak a 60-as és 70-es évek szállodai szobái?

Nézegessen retró képeket!

84687.jpg

A hatvanas és hetvenes években számos magyarországi szállodát újítottak fel és rendeztek be a kor ízlése szerint. Mindezt motiválta az 1958-as Világkiállítás, amin már részt vettek jelentette a magyarországi kereskedelmi szektorok vezetői is, és egyértelműen látták, hogy a turizmus és vendéglátás kikerülhetetlen tényező. 

Minderről a legtöbb képet minden bizonnyal Bauer Sándor fotós készítette, aki 1957-től a Vendéglátás c. magazinnál dolgozott több évtizeden át. Ennyi idő alatt, nagyjából 20 ezer (!) fényképet lőtt, ami mai szemmel nézve valódi aranybánya, és nem csak a vendéglátóipar szerelmeseinek.

gelle_rt.jpgA Gellért Szálló egyik lakosztálya. 
Fotó: Bauer Sándor, 1971. Forrás: Fortepan.hu


Hotel Gellért: a legjobb helyen 

Keresve sem találhattak volna jobb helyet egy budapesti szállodának: Duna-part, Gellért-hegy, a belvárostól pedig csak az impozáns Szabadság-híd választja el. 

gelle_rt4.jpgA Gellért Szálló hallja.
Fotó: Bauer Sándor, 1971. Forrás: Fortepan.hu

A nagyszabású építkezést valószínűleg a Milleniumi ünnepségekre készülő híd és tér alapozta meg. 1894-ben kezdtek bele a Szabadság-híd (akkoriban még Ferenc József hídnak nevezték) és a Gellért tér rendezésébe, míg a palota-szállók elegáns, szecessziós stílusában épülő Gellért Szálló és Gyógyfürdőt 1911-től építették, de az első világháború miatt csak 1918-ban nyitották meg. 

gelle_rt6.jpgA Gellért Szálló egyik szobája.
Fotó: Bauer Sándor, 1960. Forrás: Fortepan.hu

gelle_rt7.jpgA Gellért Szálló másik szobája.
Fotó: Bauer Sándor, 1960. Forrás: Fortepan.hu

A Gellértet nem kímélték meg a második világháborús harcok, a dunai oldal teljesen, a hegyoldali rész részlegesen kiégett. Muszáj volt mindent újjáépíteni: 1946-ban a hegyoldali rész volt az első, aztán a hatvanas évekre elkészült a dunai rész is. 1960-ban alakították át a mai képükre a Duna termet, a Márvány termet, a Gobelin termet és a Tea Szalont, valamint az Eszpresszót.

gelle_rt2.jpg

gelle_rt1.jpgA Gellért Szálló egyik lakosztálya. A kép jobb szélén Bán István textilművész Danaidák című falikárpitja látható.
Fotó: Bauer Sándor, 1971. Forrás: Fortepan.hu

 

Royal Szálló: a modernizmus csúcsmodellje

A Royal szálló, másik nevén a Grand Hotel Royal 1896-ra, a milleniumi ünnepségekre készült el, kifejezetten tehetős vendégeket várt. Még a második világháborút is sikeresen megúszta az épület, az 1956-os szabadságharcot viszont már megsínylette, így a helyreállítása 1961-re fejeződött be.

Klasszikus egyenszobákat rendeztek itt be a kor ízlésének megfelelően, ugyanakkor felszereltségében még mindig jelen volt a századfordulós luxus (így például minden szobában volt telefon).

112170.jpgA szálló hallja. 
Fotó: Bauer Sándor, 1961. Forrás: Fortepan.hu

A szálló egyik szobája. A lakosztályokban televízió, a rádió és a telefon is szolgálta a vendégek kényelmét. 
Fotó: Bauer Sándor, 1961. Forrás: Fortepan.hu

Tudták, hogy sokáig lakott a Royal-ban Krúdy Gyula? Amikor ugyanis megromlott a kapcsolata feleségével éppen a Royal szállodaigazgatójának hitvesét csábította el, így mint családtag lakott a hotelben. De a botrány mégsem emiatt tört ki; hanem mert végül a kedvese lányának sem tudott elllenállni. 

Royal szálló, hall. Szemben a falon Mészáros Géza, 1960-ban készített, Évszakok című kerámia domborműve.
Fotó: Bauer Sándor, 1972. Forrás: Fortepan.hu 

 
Fotó: Bauer Sándor, 1969. Forrás: Fortepan.hu 

 

A kereslet két évben is - 1966-ban és ’69-ben - meghatározó módon növekedett: 22 és 19 százalékkal. A tíz évből négyszer volt alacsonyabb a kereslet az előző évhez viszonyítva, de nem fordult negatív tartományba a csökkenés mértéke, egyszer sem. Keresletnövekedés ebben a dekádban átlagosan hét százalék volt - olvasható a szállodaipar történetéről írt tanulmányban.

 

Dunakanyar: Irány Visegrád!

A mai napig üzemelő szálloda a Fő utca 9. szám alatt található. Különlegessége, hogy a Vár szálló egykor Görgey Artúr lakhelye, vadászkastélya volt.


Fotó: Bauer Sándor, 1961. Forrás: Fortepan.hu

 

Hotel Tihany: látkép épületekkel

A Hotel Tihany egyik szobájának kilátását csodálhatjuk meg a képen. A szállót az 1961-62-ben épült Balaton Szálló mintájára - ami Siófokon volt - készítették el, ráadásként még tovább is fejlesztették az alapkoncepciót. 


Fotó: Bauer Sándor, 1963. Forrás: Fortepan.hu

 

A svábhegyi Vörös Csillag Szálló enteriőr szobái

A háború előtt Golf Szálló néven futott, majd a rendszerváltásig Vörös Csillagnak hívták, míg végül Panoráma néven ért véget a szálló története. Ma magántulajdon, nem működik szállóként.


A szálló kertje. Jobbra a Kutyás fiú című szobor (Vastagh Éva, 1939.).

Fotó: Bauer Sándor, 1960. Forrás: Fortepan.hu


Rege utca, a Vörös Csillag (egykor Golf, később Panoráma) szálloda egyik szobája.
Fotó: Bauer Sándor, 1960. Forrás: Fortepan.hu

 

Béke Szálló: igazi túlélő

A Béke Szálló, a mai Radisson Blu Béke Hotel a Teréz körúton eredetileg a Britannia nevet viselte, és a kor legmodernebb hoteljének számított. A Milleniumi ünnepségek, majd a századforduló idején egyébként is temérdek, a kor nagypolgári luxusigényeit kielégítő szálloda nyílt Budapesten: így a Britannia mellett az Astoria, a Grand Hotel, a Palace, a Pannónia és a Royal.

A második világháborúig és még utána is töretlenül tartotta is nivóját, annak ellenére, hogy a harcok alatt bombatalálat érte a szállodát, amit hadikórházként használtak. Budapest ostroma után nagy lendülettel folyt az újjáépítés, ennek köszönhetően a Britannia - immár Béke néven - hamar talpra állt. 

A régi hírnév vonzotta a vendégeket, így újra sok hírességet fogadott a ház, és egymást érték a rendezvények is. Az újranyitás óta többször végeztek felújítást az épületben, de ez nem terjedt ki a szálloda egészére, így az idő vasfoga egyre jobban kikezdte a Békét. Végül - de ez még ezeken a fotókon nem látszik! - 1983-ban nekiálltak és a főfalak kivételével teljesen átépítették az egész hotelt. 

be_ke_hotel.jpg

Az alsó képen a közkedvelt Szondy borozó látható, amit még a szálló aranykorában Németh Aladár vezetése idején alakítottak ki az alagsorban. A téglaboltozatos pincehelyiség hosszanti oldalain, fából készített boxok futottak végig és elől, a bal oldalon volt egy búbos kemence.

A fénykép készítésének idején a Hungária Szálloda és Étterem Vállalat üzemeltette a szállodát és a benne található borozót is. Ha érdekli, hogyan nézett ki a borozó a kezdetekben, még a Britannia Hotel idején kattintson IDE!

112906.jpgTeréz körút 43. (Lenin körút 97.), Béke szálló, Szondi étterem. A falon Arany János: Szondi két apródja című balladáját megelevenítő festmények, Haranghy Jenő festő, grafikus alkotásai.
Fotó: Bauer Sándor, 1960. Forrás: Fortepan.hu

 

+ 1 KÉP: KITALÁLJÁK, MELYIK BUDAPESTI SZÁLLODA FELÚJÍTOTT HALLJA LÁTHATÓ A KÉPEN KONDOR BÉLA FESTMÉNYÉVEL?

margitsziget_nagysza_llo.jpgFotó: Bauer Sándor, 1968. Forrás: Fortepan.hu

UPDATE:
Margitszigeti Nagyszálló, hall. Szemben Kondor Béla festőművész Szigeti legenda című falfestménye látható.

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr4212935609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bicepsz Elek 2017.10.28. 00:50:25

Sokkal gagyibb 1960-90 kozott minden, mint elotte vagy utana.

2017.10.28. 02:43:39

@Bicepsz Elek: persze, mai szemmel. Akkoriban ez volt a modern, letisztult, menő.

A mostanában trendi boutique hotelek is nagy nevetségesek lesznek 20 év múlva.

2017.10.28. 02:49:09

@Bicepsz Elek: meg a magyar wellness szálló őrület. Na az milyen nevetséges lesz pár évek belül.

A szobabelső meg a kor divatját tükrözi, a 60-as években ez volt a trendi.

Ma a magyarok többsége külföldön úgyis airbnb-zik, hostelben száll meg vagy a horvát, görög tengerparton egy apartmant bérel.

VALAKI1969 2017.10.28. 04:54:23

A Vörös Csillag nem a Gellért hegyen volt...

Logar 2017.10.28. 06:41:45

Bizony a Vörös Csillag Szálló a Svábhegyen (később Szabadsághegy) volt.

háromperhármas 2017.10.28. 12:02:00

Hogy maradhatott ki az Astoria, kedven Siccpálunk szállodája??

n3spr3ss0 2017.10.28. 15:16:04

A Gellért hegyen nem volt Vörös Csillag szálló sosem.

kewcheg 2017.10.28. 15:30:57

@karandash: Nem hinném. A magyar embernek (de nemcsak) a jó zaba, meg melegvizű tömeglavórok (lásd Hajdúszoboszló) mindig be fog jönni, és ha tizenötezerér elég tolják a hatféle reggelit, meg a nyolcféle vacsorát+egész nap ázhatsz, az egy bizonyos kor fölött mindent überel.(A ma fesztiválra járó fiatalok is lesznek 40 pluszosok)

mrfoster 2017.10.30. 00:56:59

@n3spr3ss0: Köszönöm, javítottam! A Svábhegyen volt, teljesen jogos. Valamiért kimaradt az eredeti bejegyzésben benne lévő Gellért Hotel az élesített posztból, ezt is visszatettem.
süti beállítások módosítása