Eltűnt épületek nyomában (5): az egykori margitszigeti Alsó Vendéglő
2020. február 23. írta: mrfoster

Eltűnt épületek nyomában (5): az egykori margitszigeti Alsó Vendéglő

hu_bfl_xv_19_d_2_b_0000024.jpgYbl Miklós tervei alapján 1855-ben épült fel az Alsó Vendéglő (vagy Alsószigeti vendéglő), amelyet 1869-re átalakítottak. Az épületegyütteshez tartozott egy favázas épületű kávéház és egy cukrászda is. Kép forrása: Ybl-archívum

Gondolták volna, hogy a Margitsziget tele van eltűnt épületek nyomával? Bemutattam már a Margit Fürdő és a legendás Kisszálló történetét, hogy onnan a sziget déli végébe tartó lóvasúttal (amiről szintén megemlékeztem egy blogbejegyzésben) egyenesen az Alsó Vendéglőhöz érkezzem, ami egyébként némileg kakkukktojás, hiszen bár sokáig a felismerhetetlenségig átalakítva várta a szebb időket, 2017-ben megkísérelték az eredeti állapotát visszaállítani.

margitsziget_furdotelep_eredetiterkep_kicsi.jpg

Jelenleg tehát hasonlóan néz ki, mint amilyen eredetileg lehetett, azonban a nagyközönség nem élvezheti (konferencis- és rendezvényközpontként üzemel), és a korábban szorosan hozzákapcsolódó teraszai, vendéglátó egységei is a múlt homályába vesznek.

e104d95b1037f75d1048ff0972dd88e7_9b4843f7-8058-40cb-a17b-83e1b3709b08.pngA Margit-sziget déli csúcsához közel álló Margitszigeti Casino egykori épületének helyén állt az Alsó Vendéglő, ami sokáig nagyon elegáns és felkapott hely volt. Az Alsó Vendéglő hátsó frontja látható a villákkal. Kép forrása: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Az Alsó Vendéglő épületét is Ybl Miklós tervezte, az építész a sziget déli részén a korábbi major épületegyüttesét alakította át: a déli oldalon épült fel az Alsó Vendéglő, vagy más néven Nagyvendéglő (később Casino), az udvar északi oldalán álló épületből reprezentatív nyárilak létesült, kelet felé istálló, nyugat felé a kertészlak helyezkedett el. A vendéglő egyik legnépszerűbb helye lett a fővárosnak. Kitűnő volt a konyha, hetente négyszer katonazenekar játszott, ráadásként az épületegyütteshez tartozott egy favázas épületű kávéház és egy cukrászda is. Akit érdekel Ybl másik remekének, a Nagyszállónak terve, olvassa el Budapest legrégebbi szállóinak tervrajzairól szóló bejegyzésemet. 

also_vendeklo_mrfoster.jpgAz Alsó Vendéglő és a körülötte található nyári lakok és villák tervei Ybl Miklós által. Kép forrása: Ybl-archívum

A vendéglőt többször átépítették: 1907-ben vasoszlopokkal alátámasztott tetővel fedett teraszt alakítottak ki, majd az 1930-as évek közepén nagyobb modernizálást hajtottak végre kívül-belül, ekkor vette fel az épület a Casino nevet.

A történelem viharai nem kímélték: Budapest 1944-1945-ös ostromakor még SS-főhadiszállásként is funkcionált, majd az '50-es évektől újra étteremként üzemelt, a nyári lakokból csak egy vészelte át az ostromot. A Vizes Világbajnokság során aztán 2017-ben elkezdődött az eredeti állapotot célzó átfogó rekonstrukció, aminek köszönhetően a felismerhetetlen torzó ismét Ybl Miklós egykori tervéhez közeli állapotot nyert el. 

vf_33_660.jpgKültéri képeslap másolata a margitszigeti Alsó vendéglő homlokzatáról és kerthelyiségének terített asztalainál ülő vendégekről. A háttérben a fák mögött látszanak az épület oszlopai.
Fénykép forrása: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

budapest-xiii-kerulet-alsoszigeti-vendeglo-_1.jpgAz úgynevezett Alsó Vendéglő építéskori állapotában, 1875 körül.
Kép forrás: egykor.hu

1024px-holdudvar_u_j_e_pu_lete.jpgAz egykori Alsó Vendéglő/Holdudvar/Casino felújított épülete. Kép forrása: Wikipédia

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr1015429794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2020.02.24. 08:20:05

A legutolsó képet nem értem.
süti beállítások módosítása